2012. 01. 06-án reggel indultunk Jeruzsálembe. Az út nem volt hosszú, Izrael nem olyan nagy, hogy hatalmas távolságok lennének. Viszont Netanya, ahol mi voltunk sokkal melegebb. Jeruzsálem magasabban van, itt akár hó is lehet, figyelmeztettek. De szerencsénk volt, mert se sokkal hidegebb, se havas időjárás nem volt.
Először a városon kívül eső Yad Washem Holokauszt emlékmúzeumba mentünk, ahol egy német anyanyelvű nagy hasú, babát váró leányzó vezetett minket. Érdekes volt az előadása, de kissé túlspirázta, lelkifurdalást keltő szöveget nyomott, és a német gyerekek közül sokan sírva fakadtak. Eleve nagy megrázkódtatás volt nekik német fiataloknak abba a múzeumba menni. Eleget hallottak addigra már mindenkitől a történelemről, és tudom, hogy ez egy szörnyű dolog, és nincs rá mentség, és az ő népük, de mit tehetnek ők már róla 2012-ben? Nekem, mint fiatal, pályakezdő tanárnak nem volt egyszerű velük. Még jó, hogy magyarként a lelkifurkát nem ragasztotta rám a leányzó, így tudtam tiszta fejjel gondolkozni, és a gyerekekre is figyelni. Bent nem lehetett fotózni így most csak pár kép kintről:
Jeruzsálemről a wikipédia:
A város 750–800 m-es átlagmagasságon fekszik a Földközi-tenger és a Holt-tenger között, a júdeai hegyvidéken. Központja az óváros: régi és új kultúrák találkozópontja; a városban van zsidó, keresztény, örmény és muszlim negyed, amit egy közös fal vesz körül. A város több mészkővonulaton fekszik, Az óváros keleti fala a Kidron–patak völgyére néz, ennek túlsó oldalán található az Olajfák hegye. Az óvárost nyugat és dél felől pedig a Hinnom völgye határolja, csupán északról csatlakozik a júdeai hegyvidék tömbjéhez. A dombhátakat középütt az ókorban egy sekély völgy választotta le egymástól, amit Josephus Flavius Tyropaion-völgynek, a Sajtkészítők völgyének nevez. Ez a völgy napjainkra már teljesen feltöltődött. A keleti dombvonulat kiemelkedő része Morija hegye, a Templom hegy, amely a Zsidóság és az Iszlám számára is rendkívüli jelentőséggel bír. A Kidron völgyében fakad a Gihon–forrás, amelyet már amely egy az ókorban kiépült alagút révén a a városba is fel lehetett vezetni. A forrás vize táplálja Siloe tavát, ami az ókorban a a város falain belül helyezkedett el, ma az óváros falain kívül találjuk.
Minket a múzeum után az Olajfák hegyéig vitt a busz, és ott kitett minket. A buszok elvitték a cuccainkat a szállásra, mi pedig egy hátizsákkal megkerestük az idegenvezetőnket. Egy lány volt, akit a férje, és kisfia felkísért a hegyre, majd hazamentek. Kiderült, hogy mind a ketten németek, idegenvezetők, és 4 vagy 6 évre (már nem emlékszem) kapták ezt az állást, hogy német csapatokat vezetnek le a hegyen Jeruzsálembe. Ami egyből feltűnt, hogy az egész családon Tisza cipő volt. :) Útközben megkérdeztem a nőt, aki hüledezett, hogy ezt hogy vettem észre. Mire elmeséltem, hogy egy magyarnak ez nem nagy kunszt. :) Ő pedig azt mesélte, hogy a férjének van egy nagyon jó magyar barátja, akit meglátogattak Budapesten, és annyira megtetszett nekik ez a cipő. hogy mindenkinek vettek a családban. Így lehetséges, hogy az Olajfák hegyén élő német család Tisza cipőben hesszel. :)
Képeim még lesznek addig, míg be nem mentünk a városba, de ott lemerült az akksim, és valami miatt nem tudtam feltölteni sajnos. Rám inkább az a jellemző, hogy egy utazásra kétszer annyi dolgot viszek, mint kell, így mindig mindenkinek minden problémáját meg tudjuk oldani, de ezt nem tudtuk. :(
Szóval Az Olajfék hegye. A tetején áll egy templom. Ha mögötte elmegyünk, látszanak még olajfák. Már nincs sok Közöttük elnézve még felsejlik a Holt-tenger, ami a képen nem fog látszani. A homokbuckák mögött van:
Az út lefelé egy meglepetéssel kezdődik:
Maga az Olajfák hegye is 3 vallás tulajdona. A területek be vannak osztva. Sajnos ottjártunkkor sem volt teljesen nyugalmas a környék. Ez a szép kis kép a palesztin részen készült. A hely tele van erődökkel, hatalma szögesdrót kerítésekkel, mindenhol ezer féle zászló lóg, és elég komoly védőrendszereik vannak. Itt láttam először géppuskás embereket. Netanyában csak szimpla kis stukkerek voltak a plázában a rendőröknél, amikor a táskáinkat ellenőrizték bemenetelkor. :)
Aztán elénktárult a város és a hatalmas temető:
Kb félúton volt egy kápolna. Az idegenvezető lány szerint az az a kápolna, ami a virágvasárnapi történetben úgy szerepel, hogy Jézus megállt azon a helyen, és sírt:
Majd leértük, és a hegy alján található a Gecemáni kert:
A Heródes kapun keresztül mentünk be a városba. Ott elköszönt az idegenvezetőnk, és mi magunk maradtunk. Péntek révén egyből a Siratófalhoz mentünk. Naplementekor kezdődik a Sabbath. Innentől nem volt gépem. Így a wikiről szedek majd le.
A siratófalról a wiki:
A Siratófal (más néven Nyugati Fal; héber: הכותל המערבי, HaKotel HaMa'aravi) a második templom idejéből (Kr. e. 516 – Kr. u. 70) való támfal Jeruzsálemben. A Siratófal név onnan ered, hogy a zsidók e falnál imádkozva gyászolják a templom lerombolását; a Nyugati Fal elnevezés pedig arra utal, hogy egykor a Heródes által újjáépített második templom udvarát határolta. A Siratófal a jeruzsálemi óváros vallásiemlék-együttesének, a Templom-hegynek a része. Szent hellyé azért vált, mert közel esik a Templom-hegyiSzentélyek Szentélyéhez, a zsidó vallás legszentebb helyéhez. A Siratófal jelenleg a zsidó vallásgyakorlás számára hozzáférhető legszentebb hely, mivel egyrészt magára a Templom-hegyre való belépést a legtöbb rabbi tiltja, másrészt a hegy palesztin felügyelet alatt áll, amely ugyan zsidók belépését nem tiltja, a nem muszlim vallásos megnyilvánulást azonban igen.
A sabbath engem nagyon érdekelt. Valami olyat láttam, amit életemben még nem, és valószínű, nem is fogok. Emberek különváltak férfi-női csoportokká, a fal 1/3-ad része a nőké, a maradék a pasiké. Körbeálltak, énekeltek, ugráltak, vidámak voltak. Bevallom, ijesztő volt első körben, mert elég sok extázisban lévő ember ugrált ott körülöttem. Nem igazán féltem amiatt, mert nekem más a vallásom, vagy nem értem őket, hanem maga a látvány, a hangok nem voltak első körben megnyugtatóak, és mint kísérő tanár felelősséggel tartoztam a gyerekeimért. Szerencsére azonban mindenki teljes nyugalommal állt. Sokan megközelítették a falat. Én is eljutottam a 2. sorig, de aztán mennem kellett, nem volt idő, hogy a falhoz kerüljek. Tudom, más vallású vagyok, mit keresek ott??? Viszont olyan ember vagyok, aki mindenre nyitott, mindent ki akar próbálni, és egyszer van sabbathkor a Siratófalnál, hát miért ne menjen oda megnézni, mi is az?
A sabbatról a wiki:
„Emlékezz meg a szombat napjáról, hogy megszenteld azt. Hat napon át dolgozz és végezd minden munkádat, a hetedik nap azonban szombat az Örökkévalónak, ne végezz aznap semmilyen munkát… mert hat napon át alkotta az Örökkévaló az eget és a földet… és a hetedik nap megpihent…” (2Mózes 20:8-11). E mondatokat a Tízparancsolatban olvashatjuk, melynek alapján a vallásos zsidók hétről hétre megkülönböztetett figyelemmel és szeretettel fordulnak a szombati nap felé.
A sábát amellett, hogy pihenőnap, egyben alkalmat ad arra is, hogy a hét fáradsággal teli elfoglaltságai után egy kis szellemi feltöltődéssel szolgáljon. A szombat, csakúgy mint minden nap a zsidóságban, a megelőző nap estéjétől aznap estig tart. E nap lényege a pihenés, az Örökkévalóra való emlékezés és az Ő törvényeinek a tanulmányozása. A szombat minden szigorú előírása ezt a három célt szolgálja. Péntek este a nőknek a gyertyák meggyújtásával, a férfiaknak a zsinagógai istentisztelettel veszi kezdetét a sábát, melyet az ünnep megszentelése, a kidus követ. A nap kötelezően előírt három étkezésének mindegyikén központi elem a közös ünneplés és éneklés, valamint az asztalnál elhangzó dvár torá, azaz a vallási tanítás. A szombat reggeli istentisztelet központi motívuma a tóraolvasás, melyet tekercsből olvasnak fel héberül. A pihenő nap egyik lényeges üzenete a vallásos zsidók számára, hogy felismerjék, az Örökkévaló mindennek teremtője és fenntartója, hiszen e napon ők maguk semmit sem alkotnak.
A zsidó bölcsek 39 főmunkában – meláchá – összegezték a tiltott tevékenységeket, ilyenek például: mezőgazdasági munkák, főzés, mosás, építés, írás és cipelés. E szigorú előírások megtartása azonban csak az egyik oldalról tűnik nehéznek, valójában ez biztosítja az igazi pihenést a vallásos zsidók számára és a nap emelkedett hangulatát. Bár az alkotás tiltva van, a házasélet éppen hogy kívánatos a szombat éjjelén, ugyanis a sábát másik aspektusa az oneg, azaz az élvezet. Törekedni kell, hogy minél boldogabban legyen átélve e nap, melyet különleges ajándékként kapott a zsidó nép Istentől, és ebbe a házasélet örömei is beletartoznak. A nap végét a hávdálá – elválasztó szertartás – jelzi, mellyel a hívők elválasztják a szombatot a többi naptól és mintegy kilépnek a szakrális térből, a hétköznapok világába, hogy újból elkezdődjön az egy hétig tartó alkotó munka.
Nekem még az tűnt fel, hogy amikor szombat este hazaértünk, a vendéglátó család minden tagja ünnepien volt felöltözve. Sokat kérdezgettük a szombaton felfogadott Uri-t, az idegenvezetőnket erről. Elvitt minket aznap is a Siratófalhoz, és ott leült, és mesélt. Elmesélte, hogy manapság pénteken megfőznek, és melegen tudják tartani az ételt addig, amíg haza nem érnek a Siratófaltól. (addigra lemegy a nap, és nem használhatnak se tüzet, se semmi elektromos melegítőt) Rengeteg érdekes dolgot mesélt, a végén már én is tudtam kinézetről, hogy melyik ruhás ember honnan települt be (pl a nagy, széles nerc kalaposok Lengyelországból) Olyan dolgokról beszélgettünk, amiket inkább nem is írok le, mert legtöbbször ez valahogy hatalmas vitákat kelt.
Láttam viszont még péntek este valamit a saját szememmel, amit leírok. Ez csakis az én élményem, és úgy írom le, ahogy láttam. Mi tanárok, miután a gyerekeknek csendes pihenőt fújtunk este, kimentünk a városba. Addigra a Siratófal környéke elcsendesedett, de még azért volt pár ember, aki odament. Érdekes mód a fehér harisnyások mindig futottak. Nem értettem, hogy miért sietnek annyira.. Késő van? Lehet.. Elég hamar befejeztük az esti kitérőt, mert a gyerekek egyedül voltak egy felügyelettel csak, és mivel sabbat volt, semmi nem volt zárva. Picit az arab piac bódéi közül lehetett látni párat nyitva. rengeteg macska van a városban, és rengeteg ételmaradék, csont nekik a földön. Ezen kissé meglepődtem, de biztos így szokták meg. Már visszafelé tartottunk és épp az egyik kihalt sikátorban mentünk haza, amikor, mint a filmekben, megéreztem, hogy itt a felszültség pattan. Mögöttem jöttek kisebb fehér harisnyás csapat, akik a Faltól jöttek, előttem jó messze pedig állt egy kisebb arab csapat, egy léccel az egyik fiú kezében. Mind a két csapat 2-3 főből álló, 20 éven aluli lehetett. A harisnyásoknál volt egy lány is. Mi középen álltunk a kolléganőmmel, lassan haladtunk, ő is érezte, hogy valami lesz, és az egyik férfi kollégánk még megállt az egyetlen nyitott bódénál valami kávéfőzőt nézegetni, így őt is be akartuk várni. A harisnyások viszont szinte futottak. no ez az, ami már délután is feltűnt. mindenki rohan. Miért? Aztán beérték az arab csapatot. Emberi hang nélkül, kb 5 másodperc alatt lezajlott: ütött a léc, koppant a földön is, két három ember elkezdett rohanni, majd az akik maradtak, nevetni. Miknek már nem bántottak, sőt kedvesen mosolyogtak.
Másnap az egész várost bejártuk, amint említettem, Urival. rengeteget tanultam, hallottam Tőle. Ha bárki szeretne jó angol vagy német nyelvű idegenvezetőt, aki minden Európai vallást ismer, és egyáltalán nem beszűkült látókörű, hanem nyitott, és képes úgy előadni mindent, hogy megérted, csak szóljon, mert eltettem Uri elérhetőségeit.
Nem ítélkezett közülünk senki, aminek nagyon örültem. Én magamban azt éreztem, hogy itt vagyok, valószínű életemben egyszer, és szeretnék minél többet látni, megérteni. Egyáltalán nem gondoltam a napi, főleg nem a magyar politikára, semmi olyan érzés nem kavargott bennem, hogy én nem vagyok ide való, és nekem ez nem fontos, vagy ilyesmi. Ugyanúgy nyitott szemekkel figyeltem, és hallgattam, mint anno Japánban, Koreában, vagy idén Máltán. Érdekes dolog más földeken járni. Érdekes elképzelni, és meglátni, hogy más földeken mások hogyan élnek. Emiatt bármikor bárhova elmennék, ahol épp nem dúl háború.
